Jellemző rá az első szótagra eső hangsúly (ebben a finnugor nyelvek és a szlovák nyelv hasonlítanak hozzá), a magánhangzó-harmónia (barnulásotokról – zöldülésetekről), valamint a magánhangzó-hosszúság és a hangsúly egymástól független volta (amely szinte egyedüliként lehetővé teszi az antik Időmértékes verselés alkalmazását). Hangrendszerére ezenkívül a lágy mássalhangzók (ny, ty, gy), az aspirálatlan zárhangok (h nélkül ejtett p, t, k, szemben például a germán nyelvekkel) és a palatális magánhangzók előtti kemény mássalhangzók jelenléte jellemző (azaz lehetséges ne, ti stb. hangkapcsolat, nye, tyi helyett; szemben például az orosszal). Nincsenek benne valódi diftongusok (mint például a finnben vagy németben) és redukált, vagyis „elnyelt” magánhangzók (mint például az angolban, németben). A speciális magyar a hang (mely a svédben és a perzsában is megvan) nehézséget okozhat a nyelvünket tanulóknak.